Rendszerváltók 1.

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Helyi hírek - Legfrissebb

Interjú Mádi Zoltánnal, aki 1990-1994-ig volt Nyíregyháza polgármestere

Cservenyák Katalin
Jövőre lesz húsz éve annak, hogy először választhattunk szabadon a 3. Magyar Köztársaságban. Tavasszal lezajlottak a parlamenti, ősszel pedig az önkormányzati választások.

Nyíregyházán a legnagyobb frakciót a Fiatal Demokraták Szövetsége alkotta, amely a Szabad Demokraták Szövetségével és a Kereszténydemokrata Néppárttal alakított koalíciót. 

Az országgyűlési választásokat megnyerő, miniszterelnököt adó Magyar Demokrata Fórum ellenzékbe került csak úgy mint a parlamentben is ellenzéki padsorokban ülő Magyar Szocialista Párt. A testületbe független jelöltek is bejutottak, akkor még egyénileg (egyesületet a következő választásra alapítottak). A koalíció polgármesternek Mádi Zoltánt jelölte, alpolgármesternek dr. Endreffy Ildikót (KDNP) és Felbermann Endrét (SZDSZ), a jegyző pedig dr. Fazekas János lett.

A BEEZ sorozatot indít Rendszerváltók címmel Sorra megkeressük azokat, akik tagjai voltak az akkori képviselő-testületnek, de ma már nem aktív részesei a politikának.
A sorozatot Mádi Zoltán polgármesterrel kezdjük, vele készült az első interjú. (Azért tegeződünk, mert mindig is tegeződtünk, hiszen a Zrínyiben 1975-79 között párhuzamos osztályba jártunk.)

Mi az, amire büszke vagy abból a négy évből, amíg Nyíregyháza polgármestere voltál?

Talán leginkább arra, hogy a köz érdekeit próbáltuk szolgálni képviselők, közalkalmazottak egyaránt. Ennek jó példája, hogy 4 év alatt egyetlen ellenszavazat sem volt az éves költségvetési előterjesztésre, egyetértésre, megértésre törekedtünk mindannyian.
Ha konkrét dolgokat kell mondanom, akkor
• A Kossuth térre, amely jelképévé vált a változásnak és az első ciklus munkájának.
• A „Ki Mit Tud” sikereire.
• A focicsapat visszajutására az NB I-be.
• A közmű és útfelújításokra.
• A Zrínyi 170 fős Kollégiumára, amely a vidéki gyerekek esélyegyenlőségét szolgálja.

Van-e, amit nagyon szeretnél elfelejteni abból az időszakból?

Szerencsére olyan az agyam, hogy inkább a csodákra emlékezik. Maradjon fátyol a rosszon.

Ha újra kezdhetnéd, mit az, amit másképp tennél?

Van a tőzsdézésnek egy alapigazsága: „Sohasem lehetsz olyan okos, mint a feleséged másnap.” Így természetesen sok mindent másképp lehetett volna csinálni. Például az Ipari Park eredeti területe melletti 50 hektárt is megvehettük volna a 90-es évek eleji, olcsó áron.
Ha a politikát nézem, akkor szerencsés lett volna felépíteni néhány olyan személyiséget, aki politikus akar lenni, ugyanakkor a változást és a teljesítményt jelenítette volna meg a nyíregyháziak szemében.

Van-e időd arra, hogy figyelemmel kísérd a mai Nyíregyháza politikai életét? Ha összehasonlítanád az akkori közgyűlés és a jelenlegi hangulatát, a viták hevét, mi az, ami szembetűnő különbség számodra?

A politikai életet figyelemmel kísérem, de a nyíregyházi közgyűlésről nincsenek tapasztalataim. Más nagyvárosok közgyűlésein ülve nem vagyok boldog attól, ahogyan ma a politikai élet zajlik.
Volt egy jó mondata az ír csodáért felelős miniszterelnöknek, amikor lelépett a politika színpadáról: „Sohasem fordult elő, hogy a magánérdeket a közérdek elé helyezzem. Ezért kell most távoznom.”

A polgármesteri irodádban annak idején egy színházi plakátot őriztél (ha jól emlékszem, az Őfelsége pincére voltam-ét) és egy gerelyt. Miért? Megvannak-e még? Van-e valamilyen emléktárgyad abból az időből, amikor polgármester voltál?

Ezek a személyes tárgyaim voltak, a hobbijaimat, szenvedélyeimet jelenítik meg. Ma is megvannak. A plakát a vígszínházi irodámban, a szakadt férfi gerely pedig párra talált. Németh Miklós olimpiai bajnok ajándékakén egy gyönyörű női gerellyel él együtt az otthonomban.
Választottam két szimbólumot a polgármesterséghez. Ezek voltak a tárgyaló asztalon. A tál alma a szabolcsi tájhoz való kötődést fejezte ki, míg a szál virág azt, hogy szeretettel és megértéssel kívánok haladni, nem erővel.

Annak idején, valamikor a ciklus közepén beszélgettünk valamiről, és akkor azt mondtad: ha ennek vége lesz, akkor egyvalamit szeretnél: csókolózni a Kossuth téren. Ami teljesen normális gondolat egy akkor 30 éves fiatalembertől. Ennyire zavart, hogy olyan közszereplő vagy, akinek minden mozdulatát figyelik? (És amikor vége volt, csókolóztál-e a Kossuth téren?)

Szerencsére ez még a bulvár korszak előtt volt, így békében éltem együtt a közéleti szerepemmel. Hagytak az emberek Mádizolinak maradnom.
Ami a csókolózást illeti, sok-sok évnek kellett eltelnie, átfordult az évezred mire egy csodálatos nyíregyházi Hölggyel megélhettem ezt az érzést. Szép, nyári este volt, és természetesen elmondtam Neki ezt a régi vágyam. Ma már korszerűtlenül romantikus ez az egész, de nekem máig ható csoda.

Neved még mindig él a köztudatban, időről időre felmerül potenciális jelöltként. Ha most felkérnének, vállalnád-e a polgármester-jelöltséget, ha igen, milyen feltételekkel? Melyik párt lehetne az, amelyiknek a támogatását elfogadnád?

Amikor 1990-ben felkértek, kétszer mondtam nemet! Ezt követően vállaltam el két rendszerváltó párt közös felkérését, akik erős többséget tudtak biztosítani a közgyűlésben. Azonban az rendkívüli helyzet volt! Ma már ez egy szakma, és ezen szakma képviselőit, politikusokat jelölnek és választanak polgármesternek.
Én nem politikus, hanem gazdasági szakember vagyok. Ilyeneket csak rendkívüli helyzetben kérnek fel. Ma nincs rendkívüli helyzet. Így nagy valószínűséggel a FIDESZ és az MSZP egy-egy politikusa fog megmérkőzni a polgármesteri posztért.
De, hogy ne kerüljem ki a kérdést, amit az emberek egyébként is nagyon gyakran feltesznek nekem személyesen. Fogok-e valaha indulni? Ha rendkívüli helyzet lesz, és a rendszerváltó pártok közül állva maradt FIDESZ egységes és erős támogatását bírom, akkor nagyon komolyan mérlegelni fogom.
Egy másik fontos tény, jelenleg olyan a politikai helyzet, hogy bárki indul FIDESZ színekben, megnyeri. Persze, hogy utána mit tud és lehet csinálni, ez nagy kérdés. Ahogy a közmondás tartja, üres kamrának bolond a gazdasszonya. De amit mondani akarok, hogy nyerő helyzetben nem elegáns kívülről indulni. Ezért volt az, hogy legközelebb 2006-ban voltam az induláshoz, amikor teljesen reménytelennek tűnt FIDESZ színekben győzni. Ha akkor a háttérbeszélgetéseken túl komolyan felkérnek, indulok. Fontos érzelmi motivációt adott, hogy a kislányom is haza szeretett volna jönni akkor.

Egyáltalán: lehet-e ez kérdés egy olyan ember számára, akinek örök szerelme a színház? Ott tudnád hagyni még egyszer a politika miatt?

Itt tehát arra kellene válaszom, hogy miért is indulnék?
Legalább három dolog miatt.
1. A legfontosabb, hogy Nyíregyháza az otthonom, és ez már ebben az életben nem változik. A költő ezt úgy mondja, „ott vagyok hon, ott az én világom”.
2. Ahogy az ír miniszterelnök azt mondta, a közérdek a magánérdek előtt való! Hiszem hogy legalább időnként így kell élnünk, különben elveszünk a pillanatnyi hasznok hajszolásában.
3. Gyermekeim vannak, akikre egy jobb világot szeretnék hagyni.
Öcséd a mai napig országgyűlési képviselő. Előfordult-e, hogy összekevertek kettőtöket?
Igen! Engem gyakran hívnak Lacinak, és még őt is időnként Zolinak. Nagy ajándéka életemnek az is, hogy mély, igaz kapcsolatban vagyunk. Mai napig minden fontos döntést szüleimmel és öcsémmel együtt gondolunk végig Nyíregyházán, az Arany János utcán, ahol felnőttünk.
Most mivel foglalkozol?
A Vígszínház Ügyvezető Igazgatója vagyok. És mivel a színház az egyik szerelmem, így sok örömöt találok a munkámban.

Pályád elején azt mondtad, addig olyan munkahelyeken dolgoztál (stadion, színház), ahol minden év duplán számított. Eltelt 20 év. Most mennyinek érzed magad?

Én rendben vagyok a korral. Már nem úgy csinálom a lövőcselt mint a Zrínyiben, de még mindig gólokat lövök a fiataloknak az öregfiúk meccseken. Szóval a háborús évek meg is edzettek, legalábbis ezzel áltatom magam.

*

Személyes adatok:

Név: Mádi Zoltán
Születési hely, idő: Nyíregyháza, 1961.03.23.
Családi állapot: Elvált, két gyermek (Orsolya 21, Virág 11 éves)

Tanulmányok:

2002-2005 BKÁE Budapesti Vezetőképző Központ, MBA
1989 Számviteli Képesítő Bizottság, adótanácsadó
1987-1989 Közgazdasági Továbbképző intézet, Szakközgazdász
1980-1984 Közgazdaságtudományi Egyetem, Budapest
Okleveles közgazda /pénzügy szak/

Szakmai tapasztalat:

2004- Vígszínház, Ügyvezető Igazgató
• 2007 Önkormányzati Biztos, Debrecen Megyei J. Város
Vállalkozóként, Szegedi Szabadtéri KFT, gazdasági tanácsadó
• 2003 Önkormányzati Biztos, Szeged Megyei J. Város

1999-2003 CIB Bank, Ügyvezető Igazgatóhelyettes (Fiókhálózat)
1995- CIB Bank, Fiókigazgató, Nyíregyházi Fiók

1990-1994 Nyíregyháza, Megyei Jogú Város, Polgármester
1992-től Megyei Jogú Városok Szöv., Gazdasági Alelnök

1987-1990 Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, Gazdasági Igazgató
1984-1986 Szabolcs Megyei Áll. Építőipari Váll., Ügyvitelvezető

Egyéb képességek: Angol nyelvtudás

Felsőfokú oktatás: Budapesti Corvinus Egyetem 2001-.,
Nyíregyházi Főiskola 1999-2004

Érdeklődés, hobbi: Versenysport 1988-ig, utána szabadidősport
Színház

Társadalmi tisztségek: Magyar Közgazdasági Társaság, Megyei Elnök 1995-től
Magyar Közgazdasági Társaság, Elnökségi vagy FB tag 1998-tól

 

Hozzászólások (3)
3 2009. május 12. kedd, 20:16
...egy alkalommal eljött a zsidó temetőbe, a hagyományos megemlékezésre, mely során beszédét így indította: "Mielőtt kijöttem a temetőbe megkérdeztem édesanyám, nincs a mi családunkban zsidó?" Nagyon emberi volt.
2 2009. május 09. szombat, 06:18
perme
Gratulálok Cseka, ez a sorozat jó ötlet.
Ami pedig Zoli akkori polgármesterségét illeti, ha levonom belőle, hogy az idő megszépíti az emlékeket, még mindig a jó dolgok maradnak meg.
Akkor fejlődött a város, most épül. Az új épületek jó részét azonban jó lenne elfeledni...
Amiben pedig nagyon egyetértünk, "ki kellett volna nevelni" olyan embereket, akik hitelesen képviselik a várost (szerintem pártszíntől függetlenül).
1 2009. május 08. péntek, 18:50
Gyere haza Zoli, most rendkívüli helyzet van!
Nyíregyházára utánad a kisszerűség másfél évtizede nehezedett.

Hozzászólás

Név:
Weblap:
Tárgy:
Hozzászólás: